utolsó frissítés:

Jajnóták és dúrharmóniák a Kis-Homoród mentén. In: "A Homoród füzes partján...". Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Szerkesztette: Cseke Péter - Hála József. Csíkszereda, Pro-Print Kiadó, 2000. 287-301.


Jajnóták és dúrharmóniák a Kis-Homoród mentén

Bár a két Homoród vidéke nem tartozik a néprajzilag jól föltárt területek közé, az eddigi kutatás eredményei azt igazolják, hogy itt is érdemes gyűjteni, mert kitartó munkával valóban komoly értékek kerülhetnek felszínre. Gondoljunk csak azokra a kiadványokra, amelyekből megismerhető az itt készült varrottasok, szedettesek, festett bútorok, csontból faragott porszaruk gazdag ornamentikája.[1] Több olyan tanulmány jelent meg, amely a vidék népéletével, a népi mesterségekkel, ványolással, csergekészítéssel, mészégetéssel vagy a pásztorkodással foglalkozik.[2] A homoródmenti népköltészet, népzene viszont sokkal kevésbé kutatott terület, pedig ilyen szempontból is ígéretesnek mutatkozik a vidék, hiszen Zoltán Aladár, a táj egyik szülöttje, az interjúkészítő László Ferencnek arra a kérdésére, hogy "mi »hazait« hoz a tarsolyában az a zeneszerző, aki Homoródszentmártonban született?", így válaszolt: "Gazdag népdaltudást, a népzene szeretetét, a paraszti muzikalitás iránti csodálatot. Ez olyan »hazai«, ami nélkül aligha lettem volna zeneszerzővé".[3] Ennek ellenére mindössze néhány összefoglaló kiadványban találunk egy-egy innen följegyzett adatot.

Kriza klasszikus gyűjteményében, a Vadrózsákban is viszonylag kevés dalszöveg található a "Homoród környékiek" jelzetű csoportban. Ezeken kívül az "Ószékely regesek dala" mellé jegyezte oda Kriza, hogy a "Homoród vidékéről".[4] A kénosi regösének szövegéről van szó, amelynek dallamát 1903-ban vette fonográfra Vikár Béla, s párhuzamai csak a Dunántúlon fordulnak elő.[5] Az énekes téli népszokások közül a betlehemezés is ismert itt.[6] A párosító és lakodalmas dalok közül néhányat Vikár rögzített fonográfra, majd Tóth Vilmos készített helyszíni kottás lejegyzést, aki egy új ballada (A megesett lány) kapcsán az interetnikus hatások lehetőségét is fölveti: "Hogy ezen dal 3/4-es ütemben van és keringő (lassan keringő) módjára énekeltetett, annak oka a Homoródújfaluhoz közeli szomszédban fekvő Zsombor község (melynek lakói szászosan öltözködnek, lutheránusok, de székelyeknek mondják magokat és magyarosan beszélnek) és a szomszédságban fekvő szászság befolyása lehet".[7]

A két Homoród közül a Kis-Homoród völgyét hanyagolták el jobban a gyűjtők. A budapesti Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában található Jagamas János 1943-as keltezésű kottás kézirata a Nagy-Homoród menti Kápolnásfaluból, amelyet a Kodálynál folytatott tanulmányai időszakában végzett helyszíni gyűjtés alkalmával vetett papírra.[8] Ugyanebben az adattárban nem leltem dallammal följegyzett adatokat a Kis-Homoród mellékéről, viszont vannak kéziratok innen gyűjtött népköltészeti adalékokkal, köztük néhány múlt századi is. 1862-ből és 1897-ből származó "székely népkölteményeket", illetve 1877–1887 táján följegyzett búcsúztatókat találunk három kénosi kéziratban. Két másik: Sorbán András daloskönyve, amely 1875–1901 között keletkezett Abásfalván, illetve a lókodi lakodalmi szokások leírása 1905-ből. 1944 és 1958 között följegyzett népszokásokat tartalmaz Földessy Józsefné kézirata, köztük Homoród mentieket is. Érdemes idéznünk ebből a bágyi óesztendő–búcsúztató leírását, hiszen ez a szokás egyes erdélyi falvakban (pl. a Kis-Küküllő menti Csáváson) még ma is élő: [9]

"Éjfélkor meghúzzák a harangot a református templomban, az emberek összejönnek a templom elé a cinterembe, a kapu előtt körbe állnak, lámpásokkal, a lámpásokat maguk csinálják, négyszögletes, favázas, üveges, gyertya ég benne. A kántor elbúcsúztatja az óesztendőt, alkalmi búcsúztatót mond, utána ének következik:

Uram, ím, itt állunk egy évnek sírjánál.

Hálát adunk ennek utolsó pontjánál.

De ha széjjel nézünk, ó be sokan nincsenek,

Kik az év elején mivelünk örültenek.

Ők most már alusznak, aludjanak békével,

Egy jobb élet újévén velünk ébredjenek fel.

Ének után a pap köszönti az újévet, imádkozik, akkor éneklik:

Ez esztendőt megáldjad, ez esztendőt megáldjad,

Kegyelmedből Úristen.

Bőséggel ékesítsed, bőséggel ékesítsed,

Te szent Jehova Isten.

Téged áldnak,

Kik lakoznak e földnek színén

És a puszta helyek is,

Bőséggel,

Halmok áhítozódnak,

Víg kedvvel.

Boldog kit magadnak választál,

Sionnak királya.[10]

'Utána a legények csillagszórókat gyújtanak és a toronyból ledobálják. Tagadják, hogy a csillagszórásnak valami jelentőséget tulajdonítanának, de nagyon hasonlít a pogány újév tűzkerék hegyről való legurításához. Budakalászon gyűjtöttem, erdélyi telepesektől". A csávási óesztendő–búcsúztatás annyiban tér el az itt leírttól, hogy a fentiek közül az első éneket éneklik sajátos szájhagyományozott népi többszólamúsággal, a domboldalról pedig valóban tüzes kerekeket eregetnek.

A korai szórványos gyűjtések után a kutatás intézményes keretek közé helyezésével sem oldódott meg a Kis-Homoród menti népzenegyűjtés gondja. A kolozsvári folklórintézetben 1955-ig begyűlt anyagban mindössze 20 oklándi dallam található, de közülük egy sem került be a 350 romániai magyar népdalt tartalmazó reprezentatív válogatásba.[11] Hangszeres dallamokat még ritkábban gyűjtöttek erről a vidékről, ebben is a Nagy-Homoród völgyének települései vezetnek. Almási István és Faragó József 1963-ban rögzített az akkor 56 éves Kelemen Dénes  homoródalmási hegedűstől dallamokat, amelyek közül eddig négyet adtak közre.[12] A betlehemes pásztortánchoz kapcsolódó furulyadallamokon kívül,[13] mindössze az Almási közlésében találtam homoródmenti népi táncmuzsikát. Ebből is látszik, hogy az egész vidék táncainak, tánczenéjének gyűjtését is eléggé mostohán kezelték a kutatók. Az abásfalvi zenészekkel a hetvenes évek végén Erdélyben is fellendült táncházmozgalomban tevékenykedő zenészek, a székelyudvarhelyi Venyige együttes akkori tagjai készítették az első hangfelvételeket. Később a Marosvásárhelyi Rádióstúdió részére Oláh Magda rögzítette játékukat.[14]

Az abásfalvi mozsikások idős Majlát Gábor (sz. 1926) egykori zenekarának tagjai, repertoárjukat tőle tanulták. Három fia közül az első, ifj. Majlát Gábor (sz. 1949) prímás, Húsza Lajos (sz. 1961) brácsás és Káló József (sz. 1958) bőgős. A második prímás Majlát László (sz. 1962), a klarinétos pedig Majlát Albert (sz. 1956) volt. Arra a kérdésemre, hogy ismerik-e a cigány nyelvet, így feleltek: "Nálunk felé csak ilyen cigányok vannak, mint mü, magyarul ... Még románul sem tudunk, nemhogy cigányul ... Csak magyarul. Mesteremberek, munkás, becsületes magyar emberek vagyunk". Érdekesen világít rá etnikai identitástudatuk sajátos voltára egyikük pontosítása: "Mi magyarok vagyunk. Csak a magyarok mondják, hogy cigányok vagyunk". Első alkalommal 1989. augusztus 30–31-én vettem őket hangszalagra Homoródszentpálon.[15] A felvételt egy Uher Report 2200 típusú terepmagnóval készítettem, 19 cm/s-os szalagsebességgel, sztereóban.

Az abásfalvi zenészek ifjabb tagjai a nyolcvanas években több homoródmenti faluban szétszóródva laktak, mivel megélhetésüket a helyi mezőgazdasági termelő szövetkezetekben állattartással kapcsolatos munkákkal szerezték meg, s csak muzsikálás alkalmával gyűltek össze. 1990-től, a szövetkezetek megszűnésével a földek visszakerültek eredeti tulajdonosaik birtokába. Ezzel a korábban szövetkezeti tagként tevékenykedő cigány lakosság többsége munka nélkül maradt.[16] Az abásfalvi zenészek egy része magyarországi alkalmi munkával próbálkozott, ezért még ritkábban volt lehetőség az utóbbi években együtt otthon találni őket. 1993. augusztus 14-én sikerült hármukkal az előzőnél műszakilag jobb minőségű hangfelvételt készíteni. Édesapjuk, id. Majlát Gábor közben már meghalt. Ezúttal prímásként ifj. Majlát Gábor (immár a zenész család legidősebb tagja) muzsikált, akinek addigra a hallása erősen megromlott, hegedűjátéka szinte folyamatosan hamiskás, ezért hangzó reprezentatív bemutatásra, illetve a népzenében honos nemtemperált intonáció vizsgálatára alkalmatlan. Ennek ellenére a dallamrepertoár és hangszertechnika tanulmányozására megfelelő, sőt a hamis intonációtól eltekintve, akár ujjrendet és vonókezelést ábrázoló lejegyzés is készíthető játékáról, mivel a digitálisan rögzített sztereó hangfelvétellel párhuzamosan videofelvételt is készítettem, amire a korábbi, 1989-es gyűjtés alkalmával nem volt lehetőségem. Ugyanekkor vettem föl, hasonló módon egy másik Kis-Homoród menti prímás, Hucsi Albert játékát, aki Városfalván született 1928-ban, de több mint 20 éve Homoródszentpálon lakik. A jelen dolgozat 1. és 3. kottapéldájában szereplő dallamokat a korábbi, 1989-es gyűjtés hangfelvételeiről válogattam. A hegedű szólam id. Majlát Gábor játékát adja vissza, s bár egyik fia másodprímásként vele játszott, annak variánsát az itt fölvetendő két részlettéma (jajnóták és dúrharmóniák) tárgyalásához nem tartottam szükségesnek lejegyezni.

Más vidékek hagyományához hasonlóan, a szünettől szünetig tartó táncciklus egykor a Homoród mentén is a férfitáncokkal kezdődött. Ezek a gyűjtés időpontjáig már szinte teljesen kivesztek erről a tájról, csak a folklorizmus megnyilvánulási alkalmaiban jelentek meg: "ezen az eseten muzsikáltál ezt a verbunkot vót, amikor egy legényes színdarab vót ugye ... Így bálokba nem ... Ne kérték, nem figurázták" – mondták az ifjabb zenészek. Id. Majlát Gábor korábban még muzsikált bálokban, lakodalmakban is verbunkot: "Korcsmába, s mikó milyen kedvük vót, állottak elé s húzatták, s [a tánc]terembe is. Vótak olyan emberek, hogy elébb kértek, hogy egy magyar verbunkot". Elbeszéléséből az is kiderült, hogy kétféle férfitáncot jártak, két külön dallamra: a verbunkot és a csürdöngölőt (figurázót).

A fiatalabb zenészektől a férfitáncokat inkább a régi Udvarhely vármegyében Felsőrákoson, illetve Nagy-Küküllő vármegye kőhalmi járásában (Alsórákos, Datk, Ürmös) kérték. Ott viszont ugyanazt a dallamot előbb lassú, majd friss verbunkként (negyedes lassú dűvő, majd nyolcadoló esztam kontrakísérettel) kell játszani: "Hát mulatság közben, vót olyan egyén, hogy vót neki olyan kedve, hogy aszt mongya, hogy húzzatok egy verbunkot, s neki fogtunk, muzsikáltunk, ő egyedül táncolt, s akkó kedve alakult neki, s felkapott egy nőt a végén, s akkó ugye mindeneseten egy percet meg kellett gyorsítsuk" (ifj. Majlát Gábor). Ezek a települések jelentették egyébként az abásfalvi zenészek által kiszolgált magyar falvak déli határát. Románoknak szintén Kőhalom környékén muzsikáltak, pl. Kacán, illetve a hajdani Udvarhely vármegye déli, románok által is lakott falvaiban (pl. Homoróddarócon). Szüleik egykor Nagy-Küküllő vármegye távolabbi szórványmagyar falvaiba is eljutottak (Kóbor, Nagymoha).

A jártatós karakterű párostáncot a Kis-Homoród mentén a lassú csárdás képviseli, amelyet mindig a sebös csárdás zár. Ezután húzzák a marosszéki nevű forgatós párost, amit a polgári eredetű népies műtáncok valamelyike követ (marosszéki seböse, kétlépetű, sebös polka). A kétlépetűt Egy a kettő, három, négy szövegkezdettel szokták  énekelni. A sebes polkát hajittósnak, átdobósnak is nevezték. A marosszéki forgatós dallamanyaga részben megegyezik a románoknak játszott învârtita (forgatós) dallamkészletével: "ugyanezt a típust muzsikáljuk magyarnak, s románnak".

A magyar táncok rendje többféle lokális változatban volt használatos:

I.

II.

III.

lassú csárdás

lassú csárdás

lassú csárdás

sebös csárdás

sebös csárdás

sebös csárdás

marosszéki

marosszéki

marosszéki

 

marosszéki seböse

kétlépetű

 

 

sebös polka

A fenti esetekben a hagyományos magyar táncokhoz a polgári eredetű népies műtáncok szervesen kapcsolódnak. Helyenként azonban utóbbiak külön táncrendet képeznek. Ifj. Majlát Gábor szerint Homoródremetén a csárdásokból és marosszékiből álló táncrendtől elkülönítve az alábbi ciklust kell játszani:

bágyi dobbantós

eggyakettő

mazsúr

sebös polka

A bágyi dobbantós dallama az egyik marosszéki dallammal azonos, de ritmuskísérete eltérő, a mazsúr pedig nem más, mint a mazurka. Egyelőre tisztázatlan az a kérdés, hogy a polgári társastáncok elterjedése a vidéken a felsőbb társadalmi rétegek, valamint  táncmesterek tevékenysége révén történt-e kizárólag, vagy a szászok közelsége is hatott, ami a népi kultúra egyes területein, pl. a népi építészetben szembeötlő.

Régen a táncszünetben szokták énekelni a rubato ritmusú keserveseket (hallgati nóta), az asztali nótákat vagy más, tánchoz nem kapcsolódó dalokat (énekes nóta, pl. a kecskés nóta). Az asztali nóták előadásmódja nem rubato, a lassú csárdásnál mérsékeltebb tempóban, enyhe aszimmetriával játsszák–éneklik őket. Ezáltal leginkább a Mezőségről és Gyimesből ismert lassú aszimmetrikus párostáncok zenéjére emlékeztetnek. Ezen a vidéken is szokás az asztali nóták sorozatában elhangzó legutolsó dallamot középmetszetétől vagy utótagismétlésétől kezdve felgyorsítva "átfordítani" lassú csárdásba, a két műfaj ugyanis pusztán tempóban és ritmikai árnyalatokban tér el egymástól.[17] Az itt szereplő 3–4. kottapélda dallama is egy másik felvételen ilyen proporció-szerű kettősségben hangzik el.[18] Egyébként a több dallamból álló lassú csárdás folyamaton belül is megfigyelhető néha, hogy a kezdetben lassabb tempóból később határozott átmenettel gyorsabba váltanak át. A jelenség más vidéken is ismert, a Kis–Küküllő mentének Balavásár és Dicsőszentmárton közé eső szakaszán ezt a kétféle lassú csárdást elnevezésben is megkülönböztetik, a viszonylag gyorsabbat megtévesztő módon gyorscsárdásnak nevezik, bár koreográfiailag nem különbözik az előzőtől, és kíséretének ritmusa a lassú csárdásra jellemző lassú dűvő, igaz árnyalataiban kissé eltér a nyugodtabb tempójú lassú csárdás kíséretétől.[19] A táncalkalmakhoz kapcsolódó dallamanyagon kívül a gyűjtés során egy sorozási nóta ("katonamenéskor") és a lakodalmi induló (mars) zenéje is előkerült. Utóbbinak két dallama van, közülük az egyik nem más, mint a Rákóczi induló népi változata.

Eredet szempontjából a táncok és a többi műfaj dallamkészlete átfogja a magyar népzene teljes skáláját, a régi rétegek dallamaitól a polgári társastáncok németes darabjain keresztül az általánosan ismert új stílusú dallamokig. Ennek részletes ismertetésére helyszűke miatt itt nem vállalkozhatom. Ehelyett a címben kiemelt két jelenségre hívom föl a figyelmet, amelyek Homoród menti fölbukkanása szélesíti a jajnóták és a kizárólagosan dúrakkordos népi harmonizálás elterjedtségének délkelet-erdélyi határait. Különösen érdekes a cigányzenészek által Kicsi madár nótája néven emlegetett, bővült formájú dallam (1. kottapélda),[20] amelyről azért is érdemes szót ejteni, mert a szakirodalomban jajnótának nevezett, bővült strófájú dallamok[21] elsődleges előfordulási területeként a Mezőséget nevezik meg, hiszen onnan került elő eddig a legtöbb ilyen dallam.[22]

1. Kicsi madár nótája. Id. Majláth Gábor bandája

Ezért minden Mezőségen kívüli adat fontos a jajnóták tényleges elterjedtségének földerítésére. Érdemes lenne a Kicsi madár nótájának szöveges változatai után is kutatni mindkét Homoród mentén. A dallam közvetlen változatait eddig Udvarhelyszék egy távolabbi vidékén, Gagyban találtam meg, hangszeres és énekes változatban egyaránt (2b. kottapélda). A Nagy-Homoród mentéről is van egy eddig publikálatlan variánsa (2c. kottapélda), amely bár énekes adatközlőtől származik, szövegtelen, dúdolt táncdallam.[23] A típus távolabbi rokonsági körét egy másik alkalommal már meghatároztam, amelybe egy Bartók gyűjtötte anatóliai török dallamot is belevettem.[24] A dallam a magyar népzenének a kötetlen siratóból származtatható, de strófává szilárdult rétegéhez tartozik, azon belül pedig abba a csoportba, amelynek zárósora a gyakoribb dór végződés helyett fríg kadenciájú (a dórhoz képest egy fokkal magasabban zár). Ezért célszerűbb dallamunkat g' helyett á' záróhangra lejegyezni, amely véletlenül a zenészek által használt abszolút hangmagassággal is egybeesik. "Ugyanannak a dallamgondolatnak a [sirató] stílusban gyakran g és á végű változatpárjai találhatók, akár egy típuson belül, akár két rokon típus egymáshoz való viszonyában" – írja e kérdéssel kapcsolatban Dobszay László.[25]

2a) Péter Dénesné Gábor Zsuzsánna, 72 éves, Gagy, 1977. július 17.[26]
2b) Az 1. kottapélda dallamváza.
2c) Mihály János, 75 éves, Lövéte, 1979.[27]

A másik, bővült strófaszerkezete révén jajnótának minősülő dallam viszonylag elterjedtebb (3. kottapélda). A Magyar Népzene Tára lakodalmas kötetében 3 változatban szerepel ez a típus (812–814. sz.), a menyasszonyporkolással, hajnaltűzzel kapcsolatos szokásdallamok csoportjában. Kiss Lajos a következő jegyzetet fűzi hozzá: "Elterjedt dallam, sok népi változattal, lakodalmasként is sok helyütt használják másnap hajnalban. A palóc vidéken hajnaltűznél szokták énekelni. Műdal eredetűnek látszik, eredete homályos". Az MTA Zenetudományi Intézetének Népzenei Gyűjteményében a 18.272.0/0 típusszám alatt szerepel 131 változatban. Ezek közül azonban csak a Felföldről származókkal kapcsolatban jegyeztek föl erre a népszokásra vonatkozó adatokat: "Lakodalom után reggel raknak egy nagy tüzet, s akörül táncolnak. Aszt szokták mondani, hogy akkor >>sütik a menyasszony máját. Van, mikor véletlenül beleperdítik a nőket a tűzbe<<". Az ettől délebbre eső területeken már nincs szó tűzről, legfönnebb csak annyit fűznek hozzá, hogy a "lakodalom hajnalán muzsikálják".[28] Nagyecseden (Szabolcs–Szatmár megye) is »a lakodalmi mulatozásból hazatartva« énekelték. A Bereg megyei "Vásárosnaményben ezzel a dallammal kísérték (elvétve ma is kísérik) haza a vőlegényt az eljegyzésről".[29]

3. Hajnalcsillag szépen ragyog. Id. Majláth Gábor bandája

Erdélyben ugyancsak népszerű, már a századelején fölbukkan Seprődi János 1901-ben közölt kibédi,[30] majd Bartók Béla 1914-es ehedi és jobbágytelki gyűjtésében.[31] Az erdélyi változatokban a mulatónóta mellett a tánczenei funkció is megjelenik. Gyimesben aszimmetrikus ritmizálással lassú magyarosként játsszák, a Székelyföldön pedig lassú csárdásnak. 1958-ban hegedűn játszotta Sárosi Bálintnak a csíkrákosi Román Dénes, "falusi kovács és cigányzenész", aki szerint a dallam "székely csárdás", "Szabó Anti nótája". Utóbbiról az adatközlő megjegyezte, hogy a századforduló körül "jóhírű cigányzenész" volt a faluban.[32] Almási István is csárdásként közölte egy homoródalmási énekes változatát.[33]

A dallamnak jajnótává való minősítése a szakirodalomban nem egyértelmű. Ennek oka nemcsak a dallam szerkezetében, hanem a jajnóta fogalom körvonalazatlanságában is keresendő.[34] Mint már említettem, a fogalmat szűkebben értelmező tanulmányok a jajnótát leginkább a Mezőségre tartják jellemzőnek,[35] ám dallamunk a gyűjtések során erről a területről nem bukkant föl, legközelebb csak a Borsa völgyében gyűjtötte Járdányi Pál a negyvenes évek elején, s falumonográfiájában a Jaj-nóták és hasonló dallamok kategóriába sorolta. Ebbe a csoportba "régies" dallamokat helyezett, amelyek eredetével kapcsolatban megjegyzi: "Lehet köztük magyar–román, népi–városi".[36] Dallamunk két másik dél-alföldi és felvidéki változatának kéziratos lejegyzésére kérdőjellel írta rá: "Jaj nóta?".[37] Később a dallam országos elterjedtsége ismeretében sem helyezte a jellemző magyar népdaltípusok sorába, hanem olyan dalok közé, amelyek "féllábbal még a népdalok, de féllábbal már a népies műdalok talaján állanak".[38] Almási István is, bár egy korábbi kiadványban közzétette, Seprődi János népdalgyűjtésének újraközlésekor a népies műdalok csoportjába utalta, s ezért csak szolmizációval jelzett kezdősorát adta meg.[39] A vásárosnaményi variáns besorolásaként Dancs Lajos a bartóki "vegyes osztály"-t jelöli meg. A szegedi Alföldi Tudományos Intézetnek egy több adatközlő által énekelt tápéi változatát rögzítő támlapjára a gyűjtő ráírta: "Műcsárdás?".[40] Bodor Anikó pedig egy vajdasági változattal kapcsolatban jegyzi meg: "Ún. »jaj-nóta« típus, bővült forma, főleg a székelyeknél ismert alakulat. Eredete homályos, nyilván műdal".[41] Tari Lujza is fölvette ezt a dallamot a jajnótákat bemutató példasorozatába.[42]

A fentiekkel szemben Jagamas János egy  magyarói változat egyes soraihoz csuvas sorokból állít párhuzamokat, s megjegyzi, hogy a "régi ötfokú dallamok" közé való sorolását "ötfokú hangsora és dallamjárása (lejtős kvintszerkezete) indokolja, egyébként a »jaj-nóták« közé is beillik".[43] A magyarói adatban a harmadik sor valóban az elsőnek alsó kvint megfelelése, nemcsak kvintnyomok vannak benne. Ez azonban nem észlelhető a százat is meghaladó többi gyűjtött adatban. Így nem lehetünk bizonyosak abban, hogy egy eredetileg kvintváltó dallamról van szó ebben az esetben.

Az erdélyi és a nagy területen szétszórt további változatok dallamjárása viszonylag egyöntetű, ami revival jelenségre utal. Ez eléggé valószínű, hiszen olyan véleményt is papírra vetettek dallamunkkal kapcsolatban, hogy "részben a nép után szerzé Nagy Károly". Ugyanakkor megtaláljuk Gerő Károly 1893 óta játszott Próbaházasság című népszínműben is, amelynek zenéjét Erkel Elek állította össze. A darabban Küry Klára énekelte ezt a dalt, aki pontosan ettől kezdve vált a népszínművek első primadonnájává, egészen Fedák Sári föltűnéséig.[44] Egy sikeres színpadi mű, befutott primadonnájának előadásában nyilván dallamunk is országosan szárnyra kelhetett. Terjedését az is segíthette, hogy már századunk első éveiben, a kor divatja szerint zongorakísérettel ellátott, nyomtatott népdalkiadványokba is bekerült, igaz, Ez az utca bánat utca szövegkezdettel, nem a népi változatokból ismert Hajnalcsillag szépen ragyog-gal.[45] A dallam közkedveltségét az is jelzi, hogy egy-egy kéziratos gyűjteményben többször is előfordul.[46] Feltételeznünk kell azonban, hogy ez a dallam a népszínműben való bekerülése előtt valamilyen formában már létezett a hagyományban. Erre utal a már említett "a nép után szerzé..." megjegyzés mellett a dallam ereszkedő jellege, pentaton melodikája, amelyet itt–ott átszövik a múlt századi műdalok jellemző fordulatai, nyilván a népszínműves feldolgozás hatására.

Az MTA Zenetudományi Intézetének Népzenei Típusrendjében a nagyívű ereszkedő, AA sorszerkezettel kezdő dallamok közé helyezték, abba az alcsoportba, amelyben az AA sorok a 4. fokon zárulnak. Erre a sorismétlő értelmezésre annak alapján került sor, hogy az Erdélyen kívüli adatok esetében az első két szövegsornak megfelelő dallamrész pontozottan negyedelő ritmizálású, ezért két külön sornak vehető, szemben az erdélyi adatok többségével, amelyekben ugyanez nyolcadoló mozgásban szólal meg, s ezáltal a sorméret is megváltozik, illetve a zenei sorok száma eggyel kisebb lesz. Néhány erdélyi adatban még ugyanazon adatközlőnél is előfordul a kétféle ritmusmegoldás keveredése, s pontosan ez az, ami az Erdélyben élőbb jajnótás előadásmód sajátossága. Az első két szövegsor nyolcadoló ritmizálása lehetővé teszi a dallamszerkezet egy másfajta értelmezését, amelyet a 4. kottapéldában látható tördeléssel próbáltam érzékeltetni.

4. Hajnalcsillag szépen ragyog (a 3. kottapélda dallamváza)

Eszerint az első motívum ismétlésével együtt képezi a dallamstrófa első sorát, majd az önmagában szintén ismétlődő második sor zárja a dallam előtagját. Ezáltal egy arányosabb, alapjában négysoros dallamelrendezést kapunk, 4) (b3) (b3 kadenciákkal, amelyet már más, rokon típusokhoz tudunk kapcsolni, amelyekkel egy tágabb dallamcsaládba tartozik. Ilyen típus a Bőg a bárány az erdőbe kezdettel Magyaró környékén énekelt kontyolónóta (5. kottapélda):

5. Bőg a bárány az erdőbe (Dobszay László – Szendrei Janka 1988. 165)

Figyelemre méltó még az abásfalvi zenekar esetében a háromhúros brácsa (kontra) használata, hiszen ezt elsősorban a Mezőségre tartották jellemzőnek, s Udvarhelyszék nyugati és északi részein nem található meg. Itt húzódik tehát a hangszer elterjedési területének keleti határa.[47] Az abásfalvi kontrások a hangszer használatának erdélyi hagyományaihoz kapcsolódnak azáltal is, hogy szinte kizárólag szűkfekvésű dúr hármashangzatokat szólaltatnak meg rajta. Ez azáltal válik lehetővé, hogy a húrtartó lábat egyenesre vágják.

Speciális hangolása nem a brácsa, hanem a hegedű hangolásából kiindulva, annak három mélyebb húrját használja, azzal a különbséggel, hogy az á'-húrt g-húrral helyettesítik, amelyet á-ra hangolnak. Így tulajdonképpen az á' húr egy oktávval mélyebbre transzponálódik:

Az abásfalviak harmonizálási stílusának részletes ismertetésére ezúttal nincs mód.[48] Kevés is lenne hozzá az itt lejegyzett két dallam, illetve ugyanezek többszöri elhangzását is meg kellene vizsgálni, hiszen a népi harmóniát szolgáltató hangszerek megszólaltatóira ugyanúgy jellemző az improvizált variatív játékmód, mint a dallamjátszó hegedűsre.  A lejegyzett két példa kapcsán csupán figyelmeztetni szeretnék arra, hogy az erdélyi hangszeres népi harmonizálás néhány jellemző sajátossága ezen a vidéken is megtalálható. Ezek közül már említettem a háromhúros brácsát, mint ennek a harmonizálási módnak a jellemző hangszerét, illetve a rajta megszólaltatott, szinte kizárólagosan használt dúrakkord-készletet. Érdekes, hogy a dúrhármastól való eltérés sosem moll-, hanem hiányos  domináns szeptimakkordot jelent (1. kottapélda, 5, 10, 12. ütem), ezért moll-mentes harmonizálásnak is nevezhetnénk ezt a stílust.

Az erdélyi hangszeres hagyományban a népi harmonizálás régies alapelve az ún. dallamkövető harmónia, amely azt jelenti, hogy a kísérő hangszerek közül a bőgő az adott táncnak vagy más műfajnak megfelelő ritmikai sémát játszva megpróbálja a hegedű dallamának pillérhangjait megszólaltatni, a brácsa pedig egy olyan dúrakkordsorozatot, amelynek alaphangjai ugyanezeket a pillérhangokat rajzolják ki, amelyek a dallam vázát adják (1. kottapélda 2.ütem ; 3. kottapélda 7. ütem). Ezáltal elvileg akkordpárhuzamok jönnek létre. A pillérhangok természetesen nem mindig azonosak egyazon hangszerjátékos többszöri harmonizálása esetében, valamint a brácsa–bőgő vonatkozásában sem. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy adott esetben másként értelmeznek egy-egy pillérhangot, másrészt a két hangszer technikai lehetőségei eltérőek. További módosító tényező lehet a ritmusséma milyensége, a tempó és számos olyan nem zenei tényező, amelyek részletezésére most nem térek ki, de közülük meg kell említenem azt az esetet, amikor egyszerűen tévednek a hangszerjátékosok, a megfelelő hang (akkord) helyett találomra egy másikat fognak. Máskor kissé késve érkeznek a hegedű pillérhangjára, vagy  éppen ellenkezőleg, megszólaltatják azt, még mielőtt a hegedű szólamában sor kerülne rá.

Megjegyzendő, hogy az európai műzene összhangzattani szemléletétől eltérően, ahol egy mű esetében egyetlen zeneszerző harmonizálási alkotásáról van szó, a népi harmónia esetében (hasonlóan a jazz egyes válfajaihoz), a harmóniai összhatás alkotóiként legalább két személyt találunk, a brácsást és a bőgőst, akiknek sosincs szándékukban egymás kiegészítésével képezni teljes hármas- vagy négyeshangzatokat. Ezért elhibázott lenne az elemzés során a bőgő és a brácsa szólamát egyetlen harmóniai egységként szemlélni, mint azt a klasszikus összhangzattan esetében szoktuk. A 3. kottapéldában a 11. ütem utolsó negyedének harmonizálása, a látszat ellenére sem tekinthető Fisz-dúr szekundakkordnak. Ebben az esetben a brácsa megelőlegezte a következő ütem hegedűszólamában hallható fisz dallamhang Fisz-dúros harmonizálását, míg a bőgő megtartotta a 11. ütem első felében hallható é dallamhangnak megfelelő hangot.

A dallamkövetés mellett az abásfalviak harmonizálásában a funkciós vonzás elve is érvényesül, de nem olyan mértékben, mint azt a városi cigányzenészektől megszoktuk, akik gyakorlatilag minden ütemegységre új akkordot hoznak, a diatonikus hangrendszer bármely fokára épülő akkord előtt megszólaltatják annak valamelyik dominánsát. A funkciós vonzás az abásfalviaknál egyszerű domináns–tonika kapcsolatokat jelent, s gyakori az az eset is, amikor a dallam is a kvintről fut le az alapra, ami mindkét elv szerint azonos módon kerül harmonizálásra (3. kottapélda, 4, 6, 9. ütem)

Az abásfalvi zenészek tudomásom szerint ennek a harmonizálási stílusnak legkeletibb képviselői, hiszen a Csíki medencében már nem találjuk meg a háromhúros brácsát, sem a kizárólagosan dúrakkordos harmonizálást. Igaz ugyan, hogy a felcsíki és gyimesi hegedűsök gyakran használnak dúrhármas figurációkat moll dallam záróhangja esetében is. Ez viszont arra enged következtetni, hogy a dúrakkordos harmonizálás gyökerei mélyebbek a hagyományban, mint azt a háromhúros brácsa elterjedésének idejét valószínűsítő adatok sejtetik.

Remélem, hogy e rövid áttekintéssel is sikerült jeleznem, hogy a Kis-Homoród melléki falvak hagyományos népzenéje, s különösen a hangszeres együttesek repertoárja, zenélési stílusa a jövőben fokozottabb figyelmet érdemel. Ennek részletes leírása és elemzése, minden bizonnyal bővíteni fogja ismereteinket nemcsak Udvarhelyszék, nemcsak a magyarok vonatkozásában, hanem Erdély többi népei zenéjének tekintetében is.

IRODALOM


Agócs Gergely – Eredics Gábor – Kiss Ferenc – Vavrinecz András (szerk.)
1996, Elveszett Éden. Archív népzenei felvételek a történelmi Magyarország területéről, valamint Bukovinából és Moldvából. Folklórarchívum. Ethnofon Népzenei Kiadó. ED-CD 009–10. Budapest

N. Bartha Károly
1932, A cserge készítése az udvarhelymegyei Bágyon. Néprajzi Értesítő 24. 19–23.

Benedek András
1943, Betlehemes játék Homoródremetén. Magyarságtudomány I. 97. Budapest

Berényi Lajos (énekhangra és zongorára összeállította)
é.n., Próbaházasság. Gerő Károly énekesszínművének kedvelt dalai. Budapest

Bodor Anikó
1977, Tiszából a Dunába. Egy népdalvetélkedő dalaiból. Zenta

Cs. Gergely Gizella – Haáz Sándor
1976, Udvarhelyi varrottasok. Bukarest

Csomasz Tóth Kálmán
1958, A XVI. század magyar dallamai. Régi Magyar Dallamok Tára I. Budapest

Dobszay László  – Szendrei Janka
1988, A magyar népdaltípusok katalógusa I. Budapest

Erkel Elek (ének és zongorára összeállította)
é.n., A próbaházasság. Gerő Károly víg színművének összes kedvelt dalai. Budapest

Haáz Ferenc Rezső
1931, A székely ványoló. Néprajzi Értesítő 23. 55–62.

Hajós József
é. n., Népdalok I–XII. (A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában).

Herţea, Iosif  – Almási István
1970, 245 népi táncdallam. Csíkszereda

Jagamas János
1984a, A szőlőhegy kincse. Utunk Kodályhoz. Tanulmányok, emlékezések. Szerkesztette László Ferenc. Bukarest
1984b, Magyaró énekes népzenéje. Egy Felső-Maros menti falu magyar néphagyományaiból. Bukarest

Jagamas János – Faragó József
1974, Romániai magyar népdalok. Bukarest

Járdányi Pál
1943, A kidei magyarság világi zenéje. Kolozsvár

Kardalus János
1980, A homoródalmási mészégetés. Népismereti Dolgozatok. 64–74.
1982, A festett bútor. Csíkszereda
1995, Székely festett bútorok. Magyar Népművészet XXIII. Budapest

Kenessei Ilona
1907–1911 Magyar dalgyűjtemény I–XIV. Kézirat az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtárában.

Kerényi György (sajtó alá rendezte)
1953, A Magyar Népzene Tára II. Jeles napok. Budapest

Kiss Lajos (sajtó alá rendezte)
1955, A Magyar Népzene Tára III/A. Lakodalom. Budapest

Kún László (összegyűjtötte, kiválogatta, zongorára és énekhangra harmonizálta)
1906–1907 A magyar dal (Ezer magyar népdal) I–V. Budapest

Kocsi Márta – Csomor Lajos
1982, Festett bútorok a Székelyföldön. Budapest

Kriza János
1863, Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár

Leszler József
1986, Nótakedvelőknek. Budapest

László Ferenc
1968, Zenei lexikon. Zoltán Aladár. Utunk, 1968. március 8. Kolozsvár

Márkos András
1958, Homoródalmási szállások. Ethnographia. 437–444.

Martin György
1968&, A botoló nóta. (Proportio-gyakorlat nyomai a magyar néptáncban és népi tánczenében). Magyar Zenetörténeti Tanulmányok. Szerkesztette Bónis Ferenc. 201–221. Budapest

Molnár István
1975, Csontkarcolatok, porszaruk rajzai. Csíkszereda

Olsvainé Tamás Margit
1991, Archaikus táncok Lövétén. A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Szerk. Halász Péter. Budapest

Paksa Katalin
1977, A "jaj-nóták" zenei világa. (A négysoros izometrikus szerkezet lazulása és  továbbfejlődése régi dalainkban). Népi Kultúra – Népi Társadalom IX. 277–305.

Palotássy Gyula (cigányos modorban átírta)
é. n., 101 legszebb magyar népdal [I]. Budapest

Papp Géza
1970, A XVII. század énekelt dallamai. Régi Magyar Dallamok Tára II. Budapest

Pávai István
1979–1980 Népi harmóniavilág I–III. Művelődés 12, 1–2.
1988, Mezőkölpényi népzene. Electrecord EPE 03323 hanglemez. Bukarest
1989, Muzică populară din valea Tîrnavelor. [Küküllő menti magyar népzene]. Electrecord EPE 03468 hanglemez. Bukarest
1993, Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje. Budapest
1996, Kis-Küküllő vidéki népzene. Honismeret 2.
1997, Jajnóta-szerű dallamstrófák a moldvai magyar népzenében. Zenetudományi Dolgozatok (sajtó alatt). Budapest

Seprődi János
1901, Marosszéki dalgyűjtemény. Ethnographia. 359–372.
1902, A magyar népzene fajtái. Ethnographia. 198–202.
1974, Válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. Bukarest

Szabó Botár Erzsébet – Gagyi Bíró Katalin
1977, Lövétei szedettesek. Csíkszereda

Tari Lujza
1985, A jaj-nóta kérdés. Magyar Zene. 148–200.

Tóth Vilmos
1915a, Székely házasítódalok. Ethnographia. 139–142.
1915b, Régi székely énekek. Ethnographia. 309–312.

Vargyas Lajos
1979, A regösének problémájának újabb zenei megközelítése. Ethnographia. 163–191.

 


[1] Cs. Gergely Gizella – Haáz Sándor 1976; Kardalus János 1982, 1995; Kocsi Márta – Csomor Lajos 1982; Molnár István 1975; Szabó Botár Erzsébet – Gagyi Bíró Katalin 1977.

[2] Haáz Ferenc Rezső 1931; Kardalus János 1980; Márkos András 1958; N. Bartha Károly 1932.

[3] László Ferenc 1968.

[4] Kriza János 1863.

[5] Lásd Vargyas Lajos 1979. és az ott fölsorolt irodalmat.

[6] Benedek András 1943.

[7] Tóth Vilmos 1915a 140–142; 1915b 310–311.

[8] EA 9751. Vö. Jagamas János 1984. 239.

[9] Az említés sorrendjében: EA 1680; 1862; 10759; 10690; 3737; 10057, 12. lap.

[10] Ez a szöveg Erdélyben legkorábban az 1774-ben Kolozsvárott kiadott református énekeskönyvben fordul elő, dallammal együtt (lásd Csomasz Tóth Kálmán 1958. 357, 358, 546, 677). Minden bizonnyal Bágyban is erre a dallamra énekelték. A dallam eredetéről lásd még Papp Géza 1970. 625, 626.

[11] Jagamas János – Faragó József 1974.

[12] Herţea, Iosif – Almási István 1970. 171–174. sz.

[13] Kerényi György 1953. 770–774. sz.; Olsvainé Tamás Margit 1991. 474.

[14] Ugyancsak a Marosvásárhelyi Rádió hangarchívumában található néhány felvétel a Nagy-Homoród menti Szentegyháza egykori cigányprímásának, Kelemen (Cári) Gézának zenekarától, amelyeket Zoltán Aladárné Hartl Erzsébet készített.

[15] A helyszíni tájékozódásban és a gyűjtés technikai megvalósításában Forrai Tibor és Katona Ádám volt segítségemre. Fáradozásukért ezúton mondok köszönetet.

[16] Ezzel a jelenséggel több erdélyi faluban találkoztam. A Kis-Küküllő menti Csáváson éppen az egyik cigányprímás, Jámbor (Dumnyezó) István szerzett a falujabeli cigányok számára tavasztól őszig tartó idénymunkát, olyan Szeben megyei komlóültetvényeken, amelyek a kommunista állami gazdaságok utódvállalataiként 1990 után is osztatlanul megmaradtak.

[17] Az asztali nóta ® lassú csárdás azonos dallammal megoldott átmenetére Szabó Viktor mezőkölpényi prímás repertoárjában is találunk példát (Pávai István 1988). Korábban a középosztálynak muzsikáló cigányzenészek körében is hasonlót észlelt Seprődi János (1992. 200): "A lassú csárdás tempójában írt népdalokat a czigányok igen gyakran először  [...] hallgató modorban, rubato [játsszák], s csak azután lassú csárdásnak ".

[18] A jelenség népzenei vonatkozásairól lásd Martin György 1968; Pávai István 1993. 101–102.

[19] Pávai István 1989. 1–2. és 6c–d. sz.; 1993. 91; 1996.

[20] Egyik abásfalvi változatát hangzó formában már publikáltam (Agócs Gergely – Eredics Gábor – Kiss Ferenc – Vavrinecz András 1996. 2. lemez, 17. sz.).

[21] A jajnóta-irodalom bővebb jegyzékét lásd Pávai István 1997. 1–2. lábjegyzetében.

[22] Paksa Katalin 1977. 277; Tari Lujza 1985. 149.

[23] Ap 12705h. Mihály János, 75 éves, Lövéte. Gyűjtötte 1979-ben Katona Ádám és Szép Gyula.

[24] Pávai István 1993. VI. szövegközti kottapélda. 113–121.

[25] Dobszay László – Szendrei Janka 1988. 245. A dallamunkkal rokon jajnótákat lásd uo. 293–295, továbbá az MTA Zenetudományi Intézetének Népzenei Típusrendjében a 18.200.0/0 szám alatt.

[26] Lásd Pávai István 1993a pt 133. sz. Uo. a 134. sz. ennek hangszeres gagyi változata.

[27] Ap 12705h. Gyűjtötte Katona Ádám és Szép Gyula. Lejegyezte Paksa Katalin.

[28] Kiss Lajos 1955. 1004. 812–814. jegyzet.

[29] MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteménye, lelt. sz. 30813, 13806.

[30] Seprődi János 1901. 368.

[31] Lásd a 30814–30815. lelt. sz. támlapokat az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteményében.

[32] MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteménye, Ap 2525f.

[33] Herţea, Iosif – Almási István 1970. 175. sz.

[34] "Meglehetősen szubjektív magának a jaj-nótának a megítélése is" (Tari Lujza 1985. 149). "A tanulmányokban nem kaptam választ a kérdésre, ami a tárgyalt példák kapcsán merült fel: mit lehet tulajdonképpen jaj-nótának nevezni? [...] A jaj-nóta határait nehéz megvonni a sok átmeneti szerkezet miatt" (Szenik Ilona 1994. 2, 26).

[35] Lásd a 21. jegyzetet.

[36] Járdányi Pál 1943. 18–19, 31, 94.

[37] MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteménye, lelt. sz. 30807, 31448.

[38] Járdányi Pál 1960. II. 167.

[39] Seprődi János 1974. 427. A közzétett változatra hivatkozom a 33. jegyzetben.

[40] MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteménye, lelt. sz. 30809.

[41] Bodor Anikó 1977. 15. sz. jegyzete.

[42] Tari Lujza 1985. 150, 5. kotta.

[43] Jagamas János 1984

[44] Leszler József  1986. 206.

[45] Berényi Lajos é. n. 4; Erkel Elek é. n.; Kún László 1906–1907; Palotássy Gyula é. n. 78. Továbbá lásd még: Legújabb budapesti népdalok, III. folyam. 2.

[46] Hajós József é. n. XVI/73, XLVI/96; Kenessei Ilona 1907. IV/192, VIII/137.

[47] A háromhúros brácsa erdélyi előfordulásáról lásd Pávai István 1993. 34–35.

[48] Jelenleg egy olyan nagyobb tanulmányon dolgozom, amely az erdélyi vonósbandák harmonizálását összeségükben próbálja majd áttekinteni. A téma rövid áttekintéséhez lásd Pávai István 1979–1980.

Forrás: www.pavai.hu